A Mandelbrot-konspiráció

"...ismeretlen hely. Talán egy templom, vagy nagy csarnok. Tágas. Nagy nyüzsgés van. Esküvőre készülnek. Színes kavalkád. Rengeteg ember és állat. Minden túlzottan díszített, mint egy giccses mesefilmben... a menyasszony (Bea asszony) fekete esküvői ruhában van. Fekete lovon érkezik. Győzike ugyanez fehérben. Ahogy a lovak bejönnek a terembe a fekete rátámad az esküvői tortára és zabálni kezdi, közben mohóságában elveszíti az egyensúlyát és feldönti a többemeletes édességet, meg néhány asztalt. Elszabadul a pokol. Az emberek sikítva menekülni kezdenek. A terem bal oldalán egy hatalmas fa kaput kívülről valaki(k) megpróbálnak betörni. Páran megpróbálják elreteszelni, de végül a kapu kinyílik és piros londíner ruhába öltözött disznók özönlenek be. Kis sapka is van a fejükön. Azonnal a kajára vetik magukat. Aztán mindenre, ami ehető, vagy mozog. A földön fekvő és rúgkapáló lovat is elkezdik felzabálni. Az embereket is. Minden csupa vér. Totális káosz..."

Állítólag melegfront van. Erősen szédültem reggel, meg utána sokáig. Éjszaka meg be volt kötve a csuklóm fekete-fehér fáslival. Nem feltétlenül van összefüggés...

"...egy fesztiválon vagyok egy szigeten. Mindenhol sátrak, de viszonylag szellősen elrakva egymástól. Kis faházak is vannak. Valahogy összejövök egy nagyon vékony, nagyon magas lánnyal. Mindenáron szexelni akarok vele, amire sor is kerül, de nem tudok elmenni. Később az unokatesóm Dani is feltűnt. Pont a ház ajtaja előtt találkoztam vele. Épp riportot készített valakivel..."

"...kirándulunk a Pilisben. Ősz van. Az egyik ösvény mentén egy kanyarban rókalyuk szerű üreget találunk, amiben van valami. Közelebbről megnézzük. Koponyák és csontok kerülnek elő. Nagyon fehér színűek, mintha mészből lennének, vagy inkább szárított kutyaszarból. Kb. olyan porhanyós-omlós állaguk is van. Az egyik koponyán egy arany korona díszeleg. Felirat is van rajta, melyből csak az >elf< szóra emlékszem. Mintha egy tünde király koponyáját találtam volna meg. Ahogy kiszedek pár csontot egyszercsak az üregen belül megnyílik a föld és a maradványok nagy része egy szűk alagúton keresztül lezuhan a mélybe. Úgy érzem, hogy valami nagy felfedezést tettem, amit el kell mondanom valakinek. A közelben régészek vannak. Épp felénk jönnek. Hezitálok, hogy biztos velük kell-e ezt megosztani..."

"...kissé zűrzavaros helyzet. Meg kell győzni valakit, aki leginkább egy elmebeteg fiatalra emlékeztet, hogy hagyja abba a menekülést és jöjjön el a beton benzinkúthoz. Ő nagyon lázad és ellenáll. A legnehezebb az egészben, hogy ő vezeti az autót. Többen is győzködjük. Felfeszítem az ajtót. Ő próbálja visszacsukni. Beteszem a kezem az A oszlop és az ajtó közé. Többször is rácsukódik, fáj is, de nem vészes. Sokkal jobban zavar, hogy összekoszolódott. Végül az őrült srác feladja a küzdelmet és enged nekünk. Amikor odaérünk a kúthoz egy pocsolyában tisztára mosom a kezem. Sokkal jobb érzés..."

"...taijit készültem tanítani volt osztálytársaimnak. Nagy közönség is összegyűlt. Mindenki aggódott, hogy nem fog menni, de én kifejezetten lazának éreztem magam. Pont azok az osztálytársaim érdeklődtek a leginkább, akikkel a legrosszabb viszonyban voltam a suliban. A többiek is ott voltak és figyeltek..."

"...megmondom a Fruzsinak, hogy ha Föld körüli útra indulnak, akkor rám mindenképpen számítsanak, hogy velük megyek...

...vitorlázunk, majd kikötünk egy szigeten. Kopár, száraz hely. Az Adrián láttunk ilyesmit, amikor ott kajaktúráztunk a nyáron. Egy faluba megyünk fagyit enni. Egy cukrászdában, ami leginkább egy rozzant kis házikóra emlékeztet piros, barna és zöld gombócokat kérek. A tölcsér aránytalanul nagy, elvesznek benne a gombócok. A zöld fagyi meg nagyon olvadt, szinte folyik. Két kanállal is mer a kiszolgáló és a cucc elsőre lecsorog a tölcsér aljára, aztán feljön a felszínre. Apró fekete szemcsék is vannak a zöld között. Fura. Nem emlékszem rá, hogy végül megkóstoltam volna.

Kijövünk a helyről. Hőség van. Odajön hozzám egy nagyon csúnya, banya külsejű nő. Valamit akar tőlem, de elküldöm. Aztán sétálni indulok. Egy ösvényen haladok. A banya a nyomomban. Aztán valahogy oldalról elém kerül. Beszélgetünk, de én továbbra sem akarom őt a közelemben tudni. Ő meg továbbra is akar tőlem valamit.

Arra jön egy férfi. A banya megállítja, pár szót váltanak (talán vendéglátásról, vagy vendégszeretetről), majd lehúzza a férfi nadrágját, hogy így kell ezt csinálni. Azt gondolom, hogy le akarja szopni a férfit, de helyette hanyatt dobja magát. Itt már meztelen, lábak széttárva. A férfi letolt nadrággal az arca fölé gugol és a szájába/torkába nyomja a farkát és döfködni kezdi. Otthagyom őket.

A nő később újra megjelenik mögöttem. Elküldöm. Elindul visszafelé, de ugyanebben a pillanatban valaki előttem hívja őt. A banya azt hiszi, hogy én vagyok az és megint elindul felém. Itt már nem tudom meggyőzni, hogy nem én szóltam neki..."

"Egy padláson bújkáltam többedmagammal. Emlékszem a tetőt tartó gerendákra. Sötét volt és kosz, de azt mondták, hogy itt biztonságban leszünk. Nem lett igazuk. Egyszercsak egyenruhába öltözött katonák jelentek meg. Oroszoknak tűntek. Lőni kezdtek. Nem találtak el, de eldőltem. A szemem nyitva volt. Arra gondoltam, hogy ha halottnak tettetem magam, akkor megúszhatom. Újra lőttek felém, de megint nem találtak el. Viszont most már biztos voltam benne, hogy megúszhatom, mert már tutira halottnak hisznek. Továbbra sem mozdultam. Próbáltam visszafojtani a lélegzetemet, de nem bírtam. Vagyis minél kisebbet akartam lélegezni, annál nagyobbat sóhajtottam. Láttam, hogy rólam beszélnek, aztán az egyik katona elindult felém. Továbbra sem mozdultam. Legugolt mellém pisztollyal a kezében. Tudtam, hogy lebuktam és ki fog végezni, de továbbra is csak feküdtem. Végiggondoltam, hogy mi fog velem történni. Kiváncsi is voltam a folytatásra. Féltem is. Arra is gondoltam, hogy most már hiába kezdek ellenkezni. Végigjátszom. Még mindig így van a legnagyobb esélyem a túlélésre. A katona pisztolyt szegezett a jobb halántékomhoz (a bal oldalamon feküdtem) és meghúzta a ravaszt...

Semmi változás. Nem volt dörrenés sem. Minden ugyanolyan. De a kép megmerevedett. Aztán lassan fakulni kezdett. Egyre homályosabb lett, majd csak néhány vonalra redukálódott. Mint egy vázlatrajz. Majd csak a fehér papír maradt. Aztán elsötétedett.

A következő pillanatban egy kórház, vagy iskola folyosóján találtam magam. Hatalmas nyüzsgés. Emberek jönnek-mennek. Világos volt, mindent átitató világosság. A Jutasi Zsuzsival futottam össze. Üdvözölt. Örült nekem. Nem értettem, hogy mit keresek ott, és hogy ő mit keres ott. Aztán valamit megértettem, de nagyon nehéz lenne elmondani... Megértettem, hogy mi történt velem. Hogy ez volt a szerepem. Megbeszéltük a Zsuzsival, hogy visszamegyünk és kipróbálunk valami mást."

"A körúton, a házunk közelében a szemben lévő oldalon sétálok a Perlával. Kézenfogva megyünk. Valamivel nagyon elégedetlen vagyok. Hisztizek. Nem foglalkozik velem. Elkezdem szídni. Nem érdekli. Hiába mondok neki bármit, hiába rángatom, egyszerűen nem reagál rám. Sőt még azt is közli, hogy csak folytassam nyugodtan, ameddig jól esik. Nagyon dühös és nagyon tehetetlen vagyok. Érzem, hogy megyek össze és egyre kisebb leszek. Tovább hisztizek..."

"Egy nagy teremben rengeteg férfi alszik együtt. Mindenki egy szivacson, vagy alacsony ágyon. A mellettem lévő ember belenyúl a hónaljamba. Nagyon kellemetlen érzés, de valamiért úgy gondolom, hogy ennek így kell lennie. Aztán egyre rosszabb lesz, már-már elviselhetetlen. Zsibbad és bizsereg a hónaljam. Elkezdek ellenkezni. Testközelben fekszünk és elkezdem rúgdalni. A térdemmel próbálom őt eltávolítani magamtól. Nem megy. Vastag takaró veszi őt körül. Úgy érzem, hogy nem tudom bántani. Nem tudok neki fájdalmat okozni. Tehetetlen vagyok ellene. Hiába adok bele mindent és hiába gyűlölöm tiszta szívemből, képtelen vagyok megszabadulni tőle. Ő közben folyamatosan a hónaljamban túrkál..."

"A házunk gangján is találkoztam már vele, vagy egy hasonló alakkal. Először csak úgy tettem, mint aki nem veszi észre. Nem hatott rá. Nagy nehezen megkérem, hogy menjen el. Nem reagál. Egyre hangosabban és erélyeseben kérem. Nem érdekli. Szídom és gyalázom. Még mindig ott van. Ütni kezdem és úgy küldöm el. Látszólag nem érez fájdalmat. Akármekkorát ütök, rúgok. Akármit mondok rá, nem tágít. Tehetetlen vagyok ellene. Nem tudom lerázni..."

"Az elejére majd később visszatérek. Legyen elég annyi, hogy munkahelyről haza meg vissza, közben besötétedik és kiderül, hogy a munkaidő rég lejárt. Pedig nekem valamiért még vissza kellett volna mennem. Egy török étkezdébe ülök be. Már nagyon késő van.

Furcsa ételek vannak előttem, amiket magamnak kell elkészíteni, mert már hazament a szakács. Csicseriborsóból készült flekken, amit úgy sütök, hogy egyből csalamádét meg mindenféle szószt is teszek rá. Kungfu-s edzőtársak (Dávid) is ott vannak, és ők magyarázzák, hogy mit hogyan csináljak, és miért teszem rá a csalamádét, amikor előtte még meg kell fordítani a cuccot a platnin...

Hirtelen bejön a Bori és leül. Nagyon elegáns, vajszínű-fehér felsőrészt és színben hozzá illlő szoknyát visel. Elsőre nagyon igényes, de a harisnyája mintha ki lenne szakadva a szoknya kezdeténél. Mindezekkel együtt baromi szexi. Leül egy asztallal arréb (kis étterem, csak néhány asztal van, és szűk a hely), majd odajön hozzám. Furcsállom a helyzetet, mert úgy rémlik, hogy a nap korábbi, rohangálós részében már találkoztam vele. Akkor azt mondta, hogy nem ér rá az este, de nem azért, mert randizik. Most kiderül, hogy randizott valakivel. Valami papírt vesz elő, amin mintha orvosi leletek lennének. Egy 27 éves, 70,1 kilós srác adatait mutatja nekem, hogy vele találkozott. Nem sokat értek abból, ami a lapon van (egy lista sok névvel és hozzájuk tartozó adatokkal). Végül közli, hogy nem tetszett neki a fickó, úgyhogy ott hagyta, most majd megy haza.

Hezitálok, hogy mi legyen. Nagyon jól néz ki. Úgy érzem, hogy itt a nagy lehetőség. Kicsit beszélgetünk. Szexről is szó van, aztán átölelem és a fülébe mondom, hogy kár lenne, ha ezt a ruhát feleslegesen vette volna fel, úgyhogy mi lenne, ha hazakísérném. Teljesen rá vagyok gerjedve, érzem, ahogy tombolnak odabent a hormonok. Vonakodik, de belemegy. Elindulunk.

A körúton sétálunk. Próbál kibújni a dologból, de uralom a helyzetet. Mindenféle indokokat kitalál, hogy miért ne menjünk hozzá. Felveti, hogy menjünk a Tomhoz, aki a lelki társa, és ott sokkal jobb lesz. Aztán azt mondja, hogy sietnünk kell, mert elmegy az éjszakai busza. Mondom, hogy nem gond, mert negyed óra alatt elsétálunk hozzá akkor is. Ezzel is valami problémája van. Egyszercsak közlöm vele, hogy most már elég a hisztiből és megcsókolom. Ez rendbe rakja. Közben persze én is dilemmázom, mert nekem meg barátnőm van. De ezt a lehetőséget nem akarom elszalasztani. Lesz, ami lesz...

Egy játszótér mellett sétálunk el. Félmeztelen srácok állnak a focipályát körbevevő kerítésen belül és nagyon furcsa táncszerű mozdulatokat végeznek. Nyújtanak, lábemeléseket és forgásokat csinálnak. Ahogy nézzük őket és tekeredik a fejünk, kikiabálnak, hogy mi a fenét bámulunk rajtuk. A Bori mondja, hogy ez Nitundo. Tánc, foci és harcművészet keveréke. Elindul befelé a térre, hogy egy kicsit nézzük. Kérdezem, hogy mi lesz az éjszakai busszal. Mondja, hogy annyi ideje még van, hogy ebbe belenézzük.

Ahol letelepszünk, már alszik egy srác egy padon az oldalára dőlve. Biztos megunta a műsort. Csodálkozom, hogy ilyen késő éjszaka vannak ezek az edzések, hiszen már éjfél is lehet, hogy elmúlt. A Bori közben ruhát váltott. Farmer van rajta és utcai lapostalpú cipő. Nézzük, ahogy gyakorolnak. Az a srác a csapat vezetője, aki a legmagasabbra tudja emelni a lábát. Együtt mozognak. Néha labda is pattan valamerre. Érdekes..."

Ide nekem egy Jung-ot! :)

"Még az elejéhez annyit, hogy a munkahely szintén valahol a körút környékén volt, mert sárga villamossal kellett közlekedni, és asszem a villamoson találkoztam még világosban a Borival, amikor mondta, hogy nem ér rá aznap este. A furcsa az volt, hogy párhuzamosan több vilamos is haladt, de mindez a város nagyon ismerős részén történt. Aztán nagyon gyorsan besötédedett."

"Itthon. Tiba és Perla vannak itt. Beszélgetünk. Egyszercsak csengetnek. A pszichológusom az. Házhoz jött. Csak tudom, hogy ő az, de kínos a helyzet, mert nincs ötletem, hogy a többiekkel mit csináljak. Valahogy húzom az időt, és nem nyitok ajtót sokáig. Pedig van rajtam nadrág. A lakásban viszont nagy a rendetlenség.

Amikor ajtót nyitok, nincs ott senki. Kinézek a folyosóra jobbra. Látom, ahogy Anikó sziluettje távozik. Nagy bundában és kucsmában van. Hideg és sötét van odakint. Utánamegyek, de zavarban vagyok. Nem tudom, hogyan szólítsam meg (tegezzem-magázzam?). Végül egy bátortalan hahó-t mondok. Visszafordul és jön. Bejövünk a lakásba.

Mivel elég késő van, nagy nehezen megkérem a Tibát, hogy menjen haza, a Perlának meg felajánlom, hogy menjen át a szomszédba a szüleimhez tévézni, amíg mi beszélgetünk. Mielőtt ez megtörténne ránézek a számítógép monitorjára, ahol furcsa alakzatok pörögnek-forognak. Mintha 3 dimenziós tetrisz elemek lennének, de sokkal szinesebbek és sokkal komplexebbek. Lassan ezek az alakok kezdenek kibomlani, mintha digitális virágbimbók nyílnának ki...

Snitt.

Tiba és Esztike egy Zorg nevű társasjátékot játszik. Nem értem a szabályait. Furcsa kagyló-szerű műanyag elemekből áll. Van köztük piros meg zöld is, meg talán másmilyen színű is. A különböző fajtájú kagylók kombinációjából lehet pontokat szerezni. Kockával is kell néha dobni (3 darabbal), ami szintén pontokat ér egy-egy megfelelő kombinációban. Nagyon gyorsan, szinte követhetetlen tempóban játszanak. Ide-oda teszik a kis kagylódarabokat, bemondják, hogy az épp hány pont, dobnak kockával és már rendezik is át az asztalon és a dobozban lévő elemeket, kitesznek, áttesznek, dobnak, bemondanak.

Kipróbálom, de amint valamilyen szemszögből jót mondok, rögtön kiderül, hogy még van néhány aspektus, amiről még nem tudtam, és azt is be lehetett volna mondani, illetve pontokat kapni érte. Egyik esetben pl. már jól rendzetem a kagylókat, de a dobásom (1-es, 5-ös, 4-es) miatt még lehetett volna más lehetőségem is. Elég bonyolult játék..."

"Sherrow...

...ez volt a neve annak a ruhamárkának, amit ajánlottak. Sárga overall. Síeléshez ideális, de szerintem már rég kiment a divatból. Az a sötétszürke sínadrág, ami tetszett, sajnos nem volt kapható a méretemben. 4-es kellett volna, de csak 5-ös volt. Ugyanakkor az 5-ös kisebb volt, mint a 4-es, ami furcsa is volt egy kicsit, de aztán nem foglalkoztam vele. Szép nagy síruhaüzlet volt. Világos és tágas. Fehér padló és falak. Segítőkész férfi eladó. Kevés vásárló. A Sherrow nem tetszett..."

Mr. Mandelbrot megtalálta önmagát. Vagy legalábbis egy kis részét. Már nagyon rég óta kereste. Most megvan. Reggel megint úgy ébredt, hogy semmi kedve semmihez. Mostanában ez előfordul. A megvilágosodással kapcsolatban szőtt tervei egy kicsit háttérbe szorultak. Valójában minden háttérbe szorult az önsajnálaton kívül. Mr. Mandelbrot sajnálja Mr. Mandelbrotot, hogy senki nem sajnálja őt.

"Leányfalu. Étkezőasztal. Hárman ülünk a szüleimmel és beszélgetünk. Talán ebéd közben. Érdekes módon felcserélődtek a helyek. Én az öcsém helyén ülök, Apa tőlem balra, a Mama meg az asztalfőn. Arról van szó, hogy mik a fontos értékek, mennyire kell tanulni, mi a pénz helye és szerepe. Csupa panel és közhely. Próbálom elmondani, hogy én más véleményen vagyok, de újra és újra belém folytják a szót. Kezdek egy kicsit mérges lenni, hogy nekem nem lehet soha igazam. Szóba kerülnek a lovak is. Ezzel kapcsolatban is elhangzik egy számomra kevésbé kedvező vélemény. Újra ellenkezem, most már hangosabban, de megint csak elcsöndesítenek, hogy az nem úgy van, és hogy én mennyire tiszteletlen vagyok a szüleimmel. Feladom. Beletörődöm.

Snitt.

Éjszaka. Emeletes ágyon alszom, de nem a kisszobában, hanem a nappaliban, vagy egy ismeretlen, de tágas helyen. Arra ébredek, hogy Apa odajön az ágyamhoz. Valamit mondani akar. Suttog. Közelebb hajolok hozzá, átölelem és megfogom a kezét. Fátyolos, remegő hangon, nagyon halkan beszél a fülembe: "Ha tudni akarod, hogy mire kell alapozni egy pár életét, elmondom. Az egyik a tudás. A tudás nagyon fontos. Ha pedig segély kell, akkor csinálsz. Csinálsz, így..."

Értetlenkedve kérdeznék vissza, hogy miről beszél, de a következő pillanatban pénzkötegek kezdenek teremni körülöttem. Nem látom őket a sötéttől, csak tudom, hogy papírpénz. Érzem a keménységét a bőrömön. A vádlimnál leginkább, de a vállamnál is.

"Nem mondod komolyan!?!?!"...

Kinyitom a szemem. Érzem a kezét a kezemben, a pénz nyomását a vádlimon. Nem mozdulok. Figyelek. Az a gondolat jár a fejemben, hogy mennyire nem becsülöm meg azt, ami van. Hogy mindig többre vágyom, soha semmi nem elég...

És hogy mennyire szeretem az Apámat.

...mert nincs miért.

Viszont azt feltétlenül a Kedves Olvasó tudomására kell hozni, hogy zavaros időket él át jelenleg Mr. Mandelbrot. Hol van már az a messze földön híres megingathatatlanság, megkérdőjelezhetetlenség, megszentségteleníthetetlenségeskedés?

Az egységet a kétség válotta fel. Az értelmetlenség. Az úgyis mindegy.

Ősz van.

Mr. Mandelbrot minden valószínűség szerint depressziós.

Minden mindegy.

Mind Egy.

A helyzet még teljesebb elemzése:

Van valami ezekkel az állatoknak és azon belül is lovaknak nevezett 4 lábon járú, nagyfejű, kiváncsi és hihetetlen érzékeny élőlényekkel kapcsolatban, amit Mr. Mandelbrot nem tud megmagyarázni, de nagyon vonzza őt. Minden alkalommal, amikor Mr. Mandelbrot a közelükbe kerül, furcsa bizsergés támad benne, amit fizikailag, de talán még lelkileg is nehéz lenne behatárolni, vagy leírni. Lényeg, hogy van, és hogy jó érzés. Mr. Mandelbrot néha el is érzékenyül, amikor arra gondol, hogy. Aztán persze összeszedi magát.

Szóval itt vannak ezek a négy lábon járó csodabogarak és valami megmagyarázhatatlan mágneses erővel húzzák magukhoz Mr. Mandelbrotot, aki csupán tehetetlen szemlélője az eseményeknek. De egyre inkább azon az állásponton van, hogy engedne ennek a húzóerőnek. Nem csak egyszer egy héten. Vagy párszor egy hónapban. Hanem globálisan.

Back to nature, mondták sokan, és Mr. Mandelbrot szerint nekik van igazuk.

Back to nature...

Mr. Mandelbrot tovább elemzi a helyzetet. A ló albínó volt. Vágtázott. Nem túl gyorsan. Jött a gödör. Nem túl mély, de épp eléggé. Belelépett a mellső lábával. A feje megindult a föld felé, aztán még egy ütemig még Mr. Mandelbrot úgy hitte, hogy összeszedi magát a hátas. Eddig mindig minden ló összeszedte magát alatta. Ez nem. Most nem.

A következő ütemben a ló orra esett. Fej, nyak, mellkas a földön csúszott, majd az oldalára fordult és megpördült. Mr. Mandelbrot nem emlékszik pontosan, hogy mikor engedte el a szárat és mikor jött ki a lába a kengyelből. Ugyanakkor emlékszik a morajlásra, ahogy a ló a talajba csapódott, a dörrenésre, ahogy az oldalára fordult, a 2 bukfencre, amint mindketten átestek egymáson. Érezte a ló súlyát a testén. Emlékszik a csippanásra, amint a mobiltelefonja éppen ez alatt az idő alatt egy sms érkezését jelezte, emlékszik, ahogy a ló azonnal megpróbált felállni, a pata támaszkodását a kobakon, azt a pár lépést, ahogy a ló elment legelni. Mert mi mást tenne ilyenkor?

Mr. Mandelbrot legfurcsább megállapításai: Egy pillanatig nem félt. Bár nem volt ura a helyzetnek, mégis biztonságban érezte magát. Hihetetlen biztonságban. Ahogy a lóval együtt zuhant, majd összehúzta magát embrió pózba, tökéletes nyugalom vette körül.
Béke és nyugalom. Érezte a lovat maga körül, és tudta, hogy nem történhet baj. Nem is történt.

Mr. Mandelbrot néhány perc háton fekvés, majd még egy rövid pihenő után visszaszállt a lóra és folytatta útját. Estére ugyan erősen sántikált, de másnapra már szinte teljesen elmúlt minden panasza. Csak a bal forgója és csípője környékén maradt némi fájdalom. Az is elmúlt pár napon belül.

Mr. Mandelbrot leesett a lóról. Pontosabban a ló esett ki alóla. Mr. Mandelbrot együtt gurult az albínó lóval egy darabon. Egymáson bukdácsoltak. Mindeközben Mr. Mandelbrot rendkívül érdekes megfigyeléseket tett.

Egyrészt az idő természetéről. Megállapítást nyert, hogy az idő, ha egyáltalán létezik, akkor is rendkívül relatív. Mr. Mandelbrot nem tudja pontosan, hogy mennyi ideig tarthatott, amíg a ló arcra esett, ő lecsúszott róla, majd forogtak egy-két kört, amíg végre minden megnyugodott, de feltételezi, hogy néhány másodperc alatt a folyamat lezajlott. Ehhez képest Mr. Mandelbrot nagyon aprólékosan képes volt megfigyelni az eseményeket, és habár reagálni (fizikailag) nem tudott rájuk, mégis hosszú időnek tűnt, ami eltelt az első és az utolsó pillanat között.

Másrészt Mr. Mandelbrot hasznosnak tartja megjegyezni, hogy bizonyos védőfelszerelések (pl. kobak) rendkívül hasznosak tudnak lenni, amikor a ló éppen a lovas fején találja meg azt a támaszkodást, amiből fel tud állni.

Harmadrészt Mr. Mandelbrot ma reggel megtudta, hogy ő szolipszista, ami az egoizmusnak egy árnyaltabb megfogalmazása.

Negyedrészt Mr. Mandelbrot mára virradóra hosszasan és egybefüggően álmodott valamit, amiben volt lovaglás, amerikai foci, büntetés és harc, jó is volt meg nem is, és a végén ki is aludta magát meg nem is.

Mr. Mandelbrotnak elege van az önsajnálókból, önfeláldozókból, érzelembizniszelőkből. Ezeket a tevékenységeket ő maga is nagyon sokáig űzte, és mind a mai napig rajta kapja magát. "Ki mit tett meg ezért meg azért? Ki tett többet? Nemek ez meg az azért jár, mert én ennyi, meg annyi áldozatot hoztam az ügy érdekében. Megérdemlem, mert..." Mr. Mandelbrot erre csak azt tudja mondani: LÓFASZT!

Élvezettel csináltad? Akkor ott meg is kaptad a jutalmat. Nem akartad csinálni, húztad a szádat? Akkor miért kezdtél bele? Legfőképpen meg miért várod, hogy bármi jó is származzon belőle? Az Öröm az feltétel nélküli. Az Öröm az Öröm. Ha valami nem tetszik, amit örömszerzésért csinál az ember, akkor azt abba kell hagyni. Ki kell szállni. Kész. Az a gondolat, hogy ezt most megteszem, de majd cserébe legyen ez meg az teljesen és tökéletesen helytelen.

Ezt most megteszem, mert jó, vagy nem teszem meg, mert nem jó.

Olyan, hogy nem akarom megtenni, de megteszem elismerésért, szép szavakért, buksi fejem megsimogatásáért, vagy "mert majd ez jó lesz egyszer még valamire", teljesen hibás gondolkodás. Az meg pláne rossz, hogy ha megsértődünk, ha nem jön meg a buksi fej simogatása. Nem azért csinálok valamit mert elismerést várok, hanem azért mert jó érzést okoz megtenni.

Mr. Mandelbrot nem hajlandó belemenni olyan játszmákba, ahol neki kell arra figyelni, hogy XY lelkét ápolgassa és kamudícséreteket osztogasson, mert elvárják. Legalábbis a hobbijaiban semmiképp. Legalább a hobbiban legyen őszinteség. Mr. Mandelbrot így is túlzottan visszafogja magát. Hiba. Ha valami nem tetszik meg kell mondani. Meg lehet azt tenni sértés nélkül is. Ha valami jó, akkor ahhoz szabad ragaszkodni. Ha valamin változtatni kell, akkor addig nem szabad tágítani, amíg nem tetszik. Ez hobbi. Öröm. Maximális Öröm.

Ha többen vesznek részt egy hobbiban, akkor a kompromisszum nem elfogadható. Ha valaki úgy érzi, hogy áldozott, akkor az már rossz. Csak konszenzus. Mindenkinek tessen. Illetve, ha valaki úgy érzi, hogy neki nem tetszik, de nem szól, akkor benyelte. Így járt. Ott és akkor szól, vagy halgassa el mindörökre. Az pedig a legocsmányabb, ha valaki hetekkel vagy hónapokkal később egy vita vagy veszekedés során jön elő azzal, hogy már akkor is ez volt, meg az volt. Mr. Mandelbrot is felsorolhatná, hogy mi volt meg mi nem volt, mert ő is hozott (elveivel ellentétben) áldozatot, pontosabban és utólag belegondolva, nem is volt áldozat, hiszen akármit is tett, jó érzéssel tette. Nem hánytorgatja fel, hogy ki adott kinek a pizzájából mennyit, ki kit vitt haza hányszor, ki mit kért tőle és ő kinek mit tett meg mikor és mikor nem és miért és miért nem. Ha ezt tenné egész álló nap puffoghatna. Ennél Mr. Mandelbrot ideje sokkal drágább.

Mr. Mandelbrot kipuffogta magát

Mr. Mandelbrot körül furcsa események sora történik. Több ismerősénél is kihúzta a gyufát az elmúlt napokban, látszólag teljesen ártatlan szituációkban, és persze egyáltalán nem szándékosan. Mr. Mandelbrot most értetlenül áll a helyzet előtt: Mit csinált másképp, mint eddig?

Azt egy-két esetben tudja, hogy hol hibázott. Főleg amikor csak a telefont kellett volna felvenni és 3 percet beszélni. Többször is volt rá lehetősége, mégsem élt vele. Eredmény: sértődés. Mr. Mandelbrot sajnálja, hogy a dolog így alakult. Máskor viszont abszolút vétlennek érezte magát.

Mr. Mandelbrot nem szeret másokat megbántani, ennek ellenére ez néha minden igyekezete dacára megtörténik. Amikor meg nem igyekszik, akkor mégkönnyebben. Mr. Mandelbrot túlságosan fáradt ahhoz, hogy igyekezzen és megfeleljen az elvárásoknak. Kiengedett. Ezt a környezete zokon vette.

Mr. Mandelbrot helyenként túl arrogáns. "Dirigál." Máskor nem elég határozott. Félénk. Túlságosan is visszafogott. Egyszer az a baj, hogy túl sokat akar, másszor az, hogy nem akar semmit. Mr. Mandelbrot az egyesnúlyt keresi. Látszólag kevés sikerrel.

Mr. Mandelbrotnak van egy teóriája arról, hogy a környezetében lévők csak a saját bajaikat vetítik ki rá, amit nem tudnak kezelni és sokkal könnyebb valaki másra hárítani a felelősséget - de ezt a teóriát csak nagyon halkan jegyzi meg, nehogy véletlenül valaki egoista, önző, beképzelt, másokat a saját céljaira gátlástalanul kihasználó, aljas, sunyi szemétládának titulálja.

Mr. Mandelbrot üzeni mindenkinek, hogy nagyon sajnálja, ha bárkit megbántott. Semmikor nem állt szándékában senkivel kiszúrni és senkit kihasználni. Hogy ez mégis megtörtént, az mindenbizonnyal mindkét fél hibája. Mr. Mandelbrot jobban oda fog figyelni, de kér másokat, hogy ők is tegyék ezt meg.

Mertkülönben...

Mr. Mandelbrot függő. Több függősége is van, de egy jelenleg mindegyik fölött áll. Úgy is lehetne mondani, hogy Mr. Marionett Mandelbrot lovagolni kíván. Elvonási tünetei vannak már pár nap után is.

Így van ez...

Mr. Mandelbrot egy kicsit rágörcsölt a témára, amelynek következtében túl okosat akart mondani és értelemszerűen beletört a bicskája. Nem is csoda, hiszen Mr. Mandelbrot nincsen olyan emberek szellemi képességeinek birtokában, akik okosat tudnak mondani fontos dolgokról. Mr. Mandelbrot a jelentéktelennel foglalkozik. Azzal is csak felszínesen. Jelentéktelen dolgokról tesz butaságnak tűnő kijelentéseket. Ez Mr. Mandelbrot küldetése.

Mr. Mandelbrot akkor érzi jól magát, ha az általa felvetett gondolatok önmagában nem vetnek fel további kérdéseket. Így nyugodtan alszik, hogy Mr. Mandelbrot alteregója (az egyik, aki nem Mandula Márió) szépeket álmodhasson, amiket így Mr. Mandelbrot megörökíthet az univerzum egyik jelentéktelen galaxisának jelentéktelen spirálkarján lévő jelentéktelen kis csillag körül keringő kicsit különleges, de alapvetően teljesen átlagos bolygón élő, önmagukat istennek képzelő, de alapvetően teljesen hétköznapi, ugyanakkor rendkívül furcsán viselkedő élőlények egy kis csoportja számára, akik egy nagyobb völgyben élnek, több folyóval és néhány kisebb heggyel a területükön, amelyet ők a saját országuknak hívnak, de ha jön valaki, aki ezt erősebben mondja, készséggel átadják neki. Legalábbis az elmúlt - és galaktikus méretekben tökéletesen jelentéktelen - 1000 évben ez többször is megtörtént. Mr. Mandelbrot ezt a dolgot egyébként nagyon nemes gesztusnak tartja. Mindig is úgy gondolta, hogy a vendégszeretet igazán nagy erény (habár látszólag tökéletesen felesleges).

Mindezekből nem következik semmi. Mr. Mandelbrotból ez itt most kikívánkozott. Jobban is érzi magát. Még egy megjegyzése lenne, de azt majd legközelebb.

Mr. Mandelbrot szerint ez egy szép nap. Minden nap szép.

"A dékánhelyettes szobájában ülök. Közli, hogy nem tudják elfogadni a kérvényemet. Az okáról érdeklődöm. Nem értem pontosan, amit mond, de valami olyasmi, hogy nem elég alapos az indok. Vitatkozni kezdek, érvelek, aztán könyörgöm, hogy engedjék meg, hogy megírhassam a diplomám. Nagyon megalázó a helyzet. Pont az, amit mindig is szerettem volna elkerülni. Láthatóan nem sikerül meghatni az embert. Patthelyzet."

Mr. Mandelbrot gondolkodott. Gondolatai aztán elkalandoztak egy felettébb érdekes témára. Onnantól kezdve már azon gondolkodott.

Mr. Mandelbrot harcban áll bizonyos külső és belső erőkkel. Kényszerekkel. Kellekkel. Kellek, vagy nem kellek? - kérdezték egyszer Mr. Mandelbrotot. Ő hümmögött.

A "kell"-nek Mr. Mandelbrot szerint 2 jól elkülöníthető kategóriája van. Az egyik, felettébb unszimpatikusnak tartott csoport a "külső kell", míg az alapvetően szimpatikusnak vélt társaság a "belső kell". Mr. Mandelbrot azt javasolja, hogy essünk túl a nehezén.

De mielőtt túlesnénk rajta, Mr. Mandelbrot egy megjegyzést megjegyezne: Ha a külső és a belső "kell" egybeesik, akkor megszületik az igazi mintapolgár, aki az aktuális társadalmi elvárásoknak ideális esetben tökéletesen megfelel és közben még remekül is érzi magát. A problémák akkor kezdődnek, ha konfliktusba keveredik (és ez Mr. Mandelbrot szerint bárkivel könnyedén megeshet) a külső és a belső.

Nostehát.

A "külső kell" az, amit a külvilág elvár, és minket ez nem hagy hidegen. Mr. Mandelbrot szerint ennek legfontossabb mozgatórugója a "mit fognak szólni" belső frázis. Megfelelés. Kényszer. Megfelelésikényszer. Tanultál Pistike? Nem? De? Nemde? Kellett vagy nem kellett? Ha nem kellett volna, tanultál volna? Igen? Nem. Naugye. Nem feleltél meg. Leülhetsz. Ennek a rendkívül egyszerű és tragikusan bonyolult kérdéskörnek sok fokozata van. A házibuliba járástól a miniszterelnökségig minden szinten bele lehet futni a problémába.

Mr. Mandelbrot most röviden definiálná a "belső kell" fogalmát is. Ez a belső kényszer. Mit kell tennem? Magamnak magamért. Az evéstől a kocogáson át a társasjátékozásig, a munkától a szórakozásig és a wc-re menésig. Minden, ami belülről jön. Az is, ami társadalmilag adott esetben elítélendő, és az is, ami rendkívül méltánylandó. Mr. Mandelbrot szerint az élet akkor élvezetes, ha a "belső kell" vezérli. Akkor hívhatjuk akár Szabadságnak is. Ha az életet a "külső kell"-ek dominálják, akkor rabság.

Mr. Mandelbrotnak az a véleménye, hogy a kedvenc társadalmunk (no és persze az élet) előszeretettel próbálja a "belső kell"-eket "külső kell"-ekké transzformálni. Vagyis belecsal valakit látszólag önszántából egy helyzetbe, és aztán azt mondja, hogy ha már elkezdted, akkor nincs kiszállás. Mr. Mandelbrot úgy véli, hogy ebbe a látszólag kilátástalan csapdába sokan belefutnak. Ő is megjárta már egyszer-kétszer és feltehető, hogy még párszor szembesül a dologgal. Nem egyszerű helyzet.

Ugyanakkor Mr. Mandelbrot azt is gondolja, hogy mindig van választás, még ha nehéz is a döntés. Az, hogy a "külső" vagy a "belső kell" szerint élünk-e, csak rajtunk múlik. Mr. Mandelbrot ezt olyan jól megmondta, hogy ezt így még soha senki előtte. Most rendkívül okosnak érzi magát.

Mr. Mandelbrot ebben az értekezésében sok témát és aspektust nem említett. Elsőként talán a felelősség kérdését lehetne egy másik alkalommal kivesézni, másodikként a "honnan tudjuk, hogy ki akarja valójában azt, amit akarok" problematikát. Aztán van itt még olyan, hogy "ha neki kell, akkor nekem mi kell?", "mi van, ha nem kell semmi?", "kell-e egyáltalán valami?", "létezik-e egyáltalán a >kell<, és ha igen, akkor miért nem?" és végül a "mi értelme van ennek az egésznek?".

Ez az értekezés főként belső és egy kicsi külső kell miatt született.

Mr. Mandelbrot még azt is hozzá tenné, hogy alapvetően azért csinálunk valamit, mert kell. És ez biztos, hogy belső. Az, hogy ezt kívülről vontuk be, vagy tényleg belülről jött, már szinte mindegy. Mind Egy...

Ugyanakkor meg semmi sem kell.

Mr. Mandelbrot bízik benne, hogy most már mindenkinek világos minden.

Ez már 2 napos. Akkor le akartam írni, de aztán...

"...hátsó padban ülök. Mellettem a Zsófi, akinek a vezetékneve egy sörmárka. Első gimi. Első óra. Nincs hozzá kedvem. Hogyan kerültem ide? Mindenki olyan fiatal, de én öreg vagyok. Nem akarom még egyszer végigcsinálni. Elég volt belőle akkor. Mindenki hihetetlen fontosnak érzi magát és ezt az egészet. Valaki felel. Büszkén mondja a magáét. Fogalma sincs semmiről. Miért kell ezt nekem egyáltalán hallgatnom?!

Szünet. Zsófival beszélgetünk, hogy én nem fogok bejárni ide, mert semmi értelme. Ezt már úgyis tudom. Vagy nem. De tök mindegy. Valahogy előkerül a Bori (Zsófival barátnők).

Egy elmosódott helyzet.

Mozi. Hárman vagyunk. Egymás mellett ülünk. Bori a jobb szélen, én a bal oldalon. Közöttünk a Zsófi. A Bori elkezd felém nyúlkálni. A Zsófi rögtön súgja nekem, hogy nézzem meg, máris nyúlkál. Amint nincs pasija rögtön. De ha van, akkor is. Ez nála kényszeres. Szüksége van rá, hogy valakit foghasson. Férfit leginkább. De ez nem azért van, mert érzései is vannak. Szimpla kényszer és függőség. Semmi több..."

"Helyszín ismeretlen. Egy telekbérleti szerződést olvasgatok. Csomó adat. Misi Mester azt várja, hogy aláírjam. Hezitálok. Egyrészt hátsó szándékot sejtek, ugyanakkor nem értem, hogy neki az miért lenne jó, ha aláírnám.

- Ugyan már, nem kell ezt olyan komolyan venni - mondja. Már hogy ne kéne, gondolom. Nem tudom. Inkább a nem felé hajlok..."

Nem igazán értem. Reméltem, hogy előjön a téma, de nem lett tisztább a kép. Nem mondom, hogy Misi Mester nem megbízható figura, de a saját érdekeit mindig első helyre teszi. Mégis szoktam hallgatni rá, mert nagyon jók a meglátásai. De többnyire csak sugalmaz és nem mondja meg konkrétan, hogy mit csináljak. Nem vall rá...

"Kezek, lábak, seggek, pinák, csöcsök. Sperma. Meztelenség. Sperma. Előről. Sperma. Hátulról. Sperma. Mindenhol. Ragadunk. Csúszunk. Nyúlunk. Nyalunk. Dugunk. Ide is. Oda is. Sperma. Sperma. Sperma. Mindenhol."

Mit lehet ehhez hozzáfűzni? Rég volt szex...

"Budáról Pestre sétálok a Margit-hídon át. Éjszaka van. A lámpák világítanak, az égbolt mégis tisztán látszik. Rengeteg csillagkép. Olyan, mint amikor hunyorog az ember és a fények elmosódnak és kiszélesednek. Az összetartozó csillagok fényei összefolynak, határozottan elkülönülnek a többi csillagképtől. Sötétség van köztük. Csak a Göncöl-szekér és az "Ember" (saját elnevezés, mert nem tudom, hogy van-e hivatalos neve) csillagai látszódnak egyesével. Jól felismerhető így a Nyilas, ahogy a nyílvessző suhan át az égbolton. Néhány másik állatot is be tudok azonosítani. Megértem, hogy miért nevezték el őket úgy, ahogy. Ahogy haladok át a hídon, egyre halványulnak. Már nem olyan egyértelműek a formák. Végül teljesen felismerhetetlenné válnak."

Reggel WC-n ülve csillagokról olvastam és úgy jutott eszembe. Az ébredés utáni érzéseimre nem emlékszem.

"Már megint Ő. Leányfalu. Ingázás. Vár rám. Vagy én várok rá? Tütüvel közlekedem. Őt is viszem, aztán otthagyom. Majd visszamegyek érte. Zavaros. Csak képek, semmi összefüggés. Vagy mégis? Mintha együtt lettünk volna... Legalábbis én úgy tekintettem a helyzetre..."

Ugyanaz a szorító érzés mellkasnál, mint korábban (Stressz???).