A Mandelbrot-konspiráció

Mr. Mandelbrot a következőket ajánlja megfontolásra: amikor valamilyen érzelmet szeretnénk kifejezni, hangsúlyozva annak erős, elsöprő voltát, gyakran teszünk olyan jelzőket elé, mint pl. rettenetesen, borzalmasan, hihetetlenül, szörnyen stb. Mr. Mandelbrot szeretné felhívni a figyelmet arra a nem elhanyagolandó apróságra, hogy egy pozitív érzés elé tett efféle jelző tökéletesen semlegesíti, hovatovább megsemmisíti a mondanivalónkat. Pl. mit jelent az, hogy rettenetesen jó? Most jó? Vagy rettenetes? Ijesztően jó? Valami annyira, hogy az ijesztő? Akkor az tulajdonképpen jó? Nem. Na ugye.

Ebből következően Mr. Mandelbrot azt javasolja, hogy az efféle jelzőket mellőzzük a hasonló megnyilatkozásainkból. Illetve, ha ezt nem is tudjuk megtenni, legalább tudatosítsuk, hogy mennyi hülyeséget beszélünk nap, mint nap.

Ezzel a bejegyzéssel Mr. Mandelbrot búcsút int a blogvilágnak. Mr. Mandelbrot úgy érzi, hogy az írások az utóbbi időben túl személyessé váltak és már nem is róla szóltak. Mr. Mandelbrot tulajdonképpen háttérbe szorult. Mr. Mandelbrotra jelenlegi formájában nincs szükség, így ezennel a szó szoros értelmében visszatér teremtőjéhez. Újra egyek lesznek. Mr. Mandelbrot nagyon élvezte az írást és nem kizárt, hogy újra meg fog születni egy adott helyen és időben. Mr. Mandelbrot még nem tudja, hogy következő inkarnációját hogyan fogják nevezni, de reméli, hogy ötletes neve lesz. Mr. Mandelbrot tulajdonképpen elégedetten távozik. Megtette a kötelességét. Elvégezte a feladatát. Ideje távozni. És ez így van jól.

Mr. Mandelbrot marad tisztelettel: Mr. Mandelbrot

"... egy lovarában vagyok. Felelős a lovakért. Furcsa, labirintus-szerű karámrendszer van, amit a lovak láthatóan nagyon jól ismernek. Felnyergelve álldogálnak a területen.

Hirtelen az egyik mén elszabadul. Odarohan egy kancához és meg akarja hágni. Próbálok közbeavatkozni, de elég messze vagyok. Mintha egy szoba ablakából látnám a jelenetet. Onnan kiabálok és integetek, a lovak mégis reagálnak, elkezdenek menekülni. Fel alá rohangálnak a karámok között. Próbálom beszorítani őket, de ők rögtön tudják, hogy merre tudnak megszökni. Aztán annyira begerjednek, hogy már a karámok széle sem okoz nekik problémát, elkezdik átugrani őket.

A feszültség egyre fokozódik. Már 3 ló is elszabadult. Az egyik (a mén) egyszerre 2 kerítést is átugrik, de egy harmadik akadály előtt nem tud megállni. Beleront, majd orra esik és eszméletlenül a hasára zuhan. A másik két ló is hasonlóan jár. Nem tudnak kikerülni egy akadályt, ütköznek majd véres orral rogynak össze. A nyergek mindegyiknek ott van a hátán.

Kétségbe vagyok esve. Szinte pánikolok. Most mit fogok mondani a lovak gazdáinak. Egyáltalán abban sem vagyok biztos, hogy túlélték-e a lovak a balesetet. Mindegyiknek véres a feje. Borzasztó látvány..."

"... a hátam közepe. Megyek beljebb és beljebb és beljebb. Alagúton át, meg furcsa tájakon keresztül. Egyszercsak egy hatalmas piros fejű gombostűt veszek észre. Mintha annak segítségével lennék leszúrva. Vagy azzal van átdöfve a gerincem. Nincs időm nézelődni, mert a gombostű megmozdul és elkezd kihúzódni. Hirtelen összerezzenek..."

"...Csak képek. Nagy csarnokban teniszezünk. Több pálya is van. A labdák kopottak. Inkább lyukasak. Párat ki is dobok. A szomszéd pályáról kérdőre vonnak, hogy miért tettem, azokat ők még elhasználják. Mondom, hogy úgy tűnt, hogy használhatatlanok, de majd hozok másikat. Egy magas, ősz hajú emberrel beszélgetek. Híres teniszező, de nem ugrik be a neve, sem az, hogy miről beszéltünk...

...guruló labdák mindenfelé... valójában arra nem is emlékszem, hogy ütő lett volna a kezemben..."

"Kungfu edzésen vagyok. Nem egy nagy szám. Hamar véget ér, nem is érzem igazán jól magam. Viszont van ott egy lány, aki tetszik. Edzés után arról beszélgetek vele, hogy merre megy haza, hány átszállással, merre gyorsabb stb. Eljövök. A busz az orrom előtt megy el. Sötét van. Olyan, mintha Budán lennék, a Margit-híd és az Árpád-híd között a Komjádi környékén. Dél felé sétálok és a 6-os buszt késtem le. Jobb oldalamon egy vörös hajú kisfiú sétál. Kérdezget engem, hogy én egyensúlyozom-e, miközben épp oszlopok között szlalomozok, de előtte valóban úgy tűnhetett, mintha egy csíkon haladtam volna végig. Aztán mondom neki, hogy szó sincs róla. Érdekes beszélgetés...

Egy plázban sétálok, amikor elhaladok egy kis stand előtt (tőlem jobbra), ahol Szepes Mária árulja a saját és más írónők könyveit. Beszélgetni kezdünk, először csak viszonylag felszínesen. Könyvekről kérdezem őt, aztán ő visszakérdez, hogy mi a véleményem erről, meg arról az írónőről (pl. Florinda Gold és mások, amik így utólag úgy hangzanak, mint valami pornószinésznők nevei). Mondom, hogy nekem ezek nagyon nyálasak, és ilyen divatezoterikus katyvasz a nagy része. Nem válaszol rá.

Hirtelen azon kapom magam, hogy egy emeletes ágy felső szintjén fekszem, és onnan kérdezgetem őt. Tőlem jobbra, valamilyen furcsa módon rögzítve próbababa fejek vannak. A hozzám legközelebbin vörös paróka. A többit nem látom. Mintha vadásztrófeák lennének. Szepes Mária egy széken ül. Én lefelé nézek az ágyról rá. Azt mondja: "Ne félj a Lelkedtől!" Megkérdem, hogy a vörös hajútól, vagy a hosszú fekete hajútól. Nem válaszol..."

"A 'tavalyi' osztálykiránduláshoz képest más a felállás. Sok az ismeretlen ember. De mindenki be van gombázva. Éjszaka van. Nem vagyok magamnál. Készül egy videófelvétel, amit utólag megnézve látszik, hogy Zsolti bá a basszusgitárjaival zsonglőrködik hihetetlen lazasággal, és világmegváltó megállapításokat tesz közben. Mindenkinek az arcán egyfajta megrettent mosoly ül. Távolról nem is mosoly, csak ha közelebb megyünk. Horváthádám nincs itt. Állítólag csak másnap jön. Alig emlékszem másra.

Már lejövetel van, amikor Horváthádám megérkezik. Egy padlás-szerű helyen alszik mindenki. Hosszú létrán lehetett ide feljutni. Bekuckózunk. Ő jön fel a létrán. Nem örülök neki. Ugyanaz az érzés fog el, mint első gimiben, amikor 1-2 napos késéssel csatlakozott az osztályhoz. Mit keres ez itt? Minek jött ide? Miért nem bírt otthon maradni? Miért kell felborítani ezt az ígéretes társaságot?

Másnap. Egy nagy, hosszúkás, fehér falú, barna parkettájú teremben fekszünk a földön. Horváthádámot keresem, aki sokkal messzebb van tőlem, mint gondoltam, hogy lesz. Hosszú haja van, mint első gimiben, mielőtt levágatta..."

Jópár éve, hogy utoljára láttam... Nem Ő volt, és mégis. Ugyanaz a vékony száj, hamiskás mosoly, ugyanolyan bőbeszédű és ugyanaz a bölcsesség árad belőle. Ugyanaz a humor, hatalmas tudás, mély emberismeret. Ugyanolyan provokatív és ugyanolyan magasra rakja a lécet. A lehető legmagasabbra. Csak 40 évvel fiatalabb.

A régi Ő egy pincében tanított. A sarokban ült, történeteket mesélt és áradt belőle a Zene. Már abból tanulni lehetett, ahogy kezébe vette a hangszerét. Aztán zenéltünk és Ő mosolygott. Akármilyen ügyetlenül, vagy zseniálisan játszottunk, Ő mindig ragyogó szemekkel játszott. Élvezte. Néha elismerően bólintott, máskor jóízűt nevetett és elismételt egyet állandóan emlegetett kis anekdótáiból. Sosem mondtuk neki, hogy azt már hallottuk. Minden bizonnyal nagyon jól tudta. Nem is azért mondta el. Már akkor is gondolkoztam rajta, hogy mi oka lehet rá. Provokáció? Valamire rá akar világítani? Ma azt mondanám, hogy az Életre tanított. Arra, ahogy Ő látta és élte, és a Zenén keresztül adta ezt át nekünk. Micsoda zseniális trükk...

3 évet tanultam nála, és már nagyon vártam a negyediket. Nem sokkal az évzáró után halt meg, de én csak nyár végén értesültem róla. Mondta, hogy augusztusban már bent lesz az "iskolában", de csak egy cetli várt a kapuajtón. Nem tudtam ott lenni a temetésén és azt is elfelejtettem megnézni, hogy hol temették el. Azóta nem találtam olyan zenetanárt, aki olyan mélységben értette és élte, amit tanít, mint Ő.

Eltelt pár év, és tavaly nyáron egy olyan oktatót kerestem, aki nem csak lovagolni tud megtanítani, hanem arra is, hogy az első perctől kezdve a saját kezemben tudhassam a lovam nevelését. Így keveredtem erre a Vác környéki kis falura egy táborba. Először csak a feleségével beszéltem. Aztán eltévedtem. Végül ott voltam. Első gondolatom az volt, hogy ez az ember maga a megtestesült egoizmus. Rengeteget beszél (és sokat magáról), a monogramja van a rendszámán. Önmagáról elnevezett pólókat visel. Valamit mégis tudott, ami miatt jó volt az az egy hét. Aztán újra és újra részt vettem oktatásain, táborain, edzésein. Az ok egyértelmű volt: lovat szeretnék venni, és mire az meglesz, már érteni is szeretnék hozzá legalább egy minimális szinten. Persze közben nagyon is jól éreztem magam. Sokat tanultam, miközben remekül szórakoztam. Mindig örömmel mentem és mindig nehezen jöttem el. De azt nem is gondoltam, hogy más ok is van, amiért vonzódom oda. Egészen mostanáig.

Egy előadó nap végén, kifulladva ült a széken. Kicsit meg is volt görnyedve talán. Nem tudom, hogy miért, egy pillanatra ősz szemöldökkel láttam, és a kép belémivódott. Haza felé az autóban jutott eszembe. Elgondolkodtam, hogy vajon miért láttam Őt így. Aztán hirtelen bevillant. Igen. Biztos. Ő az. Ugyanaz. És mégsem ugyanaz. De mégis. Egyszerre kaptam megerősítését annak, hogy jó helyen vagyok és a megnyugvást, hogy megtaláltam. Hogy újra megtaláltam. Hogy minden cselekedetemet, legyen az bármilyen ostoba és átgondolatlan és impulzív és vak, valami belső/felső/megfoghatatlan tudás vezérli, és ezért nem lehet hibázni, és mindig jó helyen vagyok, és mindig jókor. Még akkor is, ha egészen biztosan tudom, hogy ez nem így van. Ez ám a paradoxon! Köszönöm Józsi Bácsi! Köszi Gyula! :)

Parker Lewis híressé vált mondását Mr. Mandelbrot is átveszi egy röpke gondolat erejéig. Üzenet az agynak: a tegnapi (szerda) és vasárnapi nap kiváló volt. Még sok ilyet!

"...egy többsávos úton történik valami baleset, ami miatt megáll a forgalom, de az autók között egy jól kivehető, kocsi-széles "ösvény" alakul ki, amin továbbra is gyorsan közlekednek. Aztán ez is bedugul, mi is megállunk ezen az ösvényen. Aggódom, hogy ha itt ilyen gyorsan jönnek a kocsik, akkor valami baleset történhet. Meg is történik a baj. A mögöttünk lévő kocsi nekünk koccan. Mi már nem ülünk az autóban, hanem tájékozódni próbálunk, hogy miért van a dugó. Óvári Gyuri száll ki a nekünk ütközött kocsiból és felháborodva jön oda hozzánk, hogy miért álltunk meg, ez milyen veszélyes stb...

...egy asztal körül többen ülünk, talán 4-5 ember. Fényes nappali. Nem emlékszem mindenkire, de a Keora határozottan. Tőlem jobbra ül. Misi mesterről beszélgetünk, hogy mennyire nem kedveli, képmutató, álszent stb. Én nem gondolom ezt róla, de végighallgatom, amit mond. Hosszasan fanyalog. Nem tudom, hogy mondom-e, vagy csak gondolom, hogy akkor nem kell itt lenni, tőle tanulni stb. Egyszercsak balról egy ajtón keresztül bejön valaki, aki MGY és Misi mester keveréke. Hóna alatt hoz valamit. Energikus, vidám, élettel teli. Mindenkivel lepacsiz. Én örülök, hogy itt van. Keo is végül nyújtja a kezét, erőltetett mosollyal az arcán. Aztán valami pofát vág. Misi/Mgy nem foglalkozik vele, szándékosan, vagy direkt, de nem veszi észre..."

Mr. Mandelbrot tegnap este a második híd után hirtelen emlékezni kezdett. Eszébe jutott az a pillanat, amikor utoljára igazán dühből káromkodott. Mr. Mandelbrot akkor még kis pernahajder volt. Egy nagy tó mellett egy barátjával műanyag lapokból építettek tornyot. Nagyon jól haladtak. A lapok jól illeszkedtek egymáshoz, így már a harmadik emeletet állították össze. A baj ekkor történt meg. Az ifjú Mandelbrot hátát az egyik lapnak támasztotta, amely nem bírta őt megtartani. Kidőlt és vele együtt Mr. Mandelbrot is a földre zuhant. Mint később kiderült csuklója környékén egy zöld gally repedt meg, vagy tört el.

A lényeg, hogy az esés rögtön odarohant hozzá barátja és idiótán (ahogy azt akkoriban szokták) vihogni kezdtett. Mr. Mandelbrot nem emlékszik pontosan, hogy erre reagált-e, vagy csak a fájdalomra, de hirtelen elmondta az összes szitokszót, amit akkori elméjével ismert. Meglepően sok jutott eszébe. Még mindig a földön, a hasán feküdt. A szitkozódás hirtelen sírásba csapott át. És aztán úgy maradt. A nyaralás véget ért, Mr. Mandelbrotot hazavitték a szüleihez. Az alkarját begipszelték.

Azon a nyáron Mr. Mandelbrot majdnem a Dunába fulladt, mert erős volt a sodrás, és úgy próbált meg úszni, hogy a begipszelt kezét kint tartotta a vízből. Még akkor is így volt ez, amikor már látta, hogy nem ura a helyzetnek. Végül kikecmergett, de megfogadta, hogy begipszelt kézzel többet nem úszik...

"Tömegközlekedési járművön utazom. Úgy ringat, mint egy busz, de csak annyi szék van benne, mint egy villamoson. Azok viszont úgy vannak elrendezve, mintha buszon ülnék. Előttem, mellettem és mögöttem jobbra is egy hosszú, göndör hajú srác ül (Tiba). Én a menetirány bal oldalán vagyok. Nincsen nagy tömeg. Elhalad köztünk valaki, mire a Tiba jobb hátul (akiről úgy érzem, hogy együtt utazunk) hozzám szól és kérdezgetni kezd erről a valakiről. Megemlít valami tetoválást, aztán megkérdezi, hogy mik azok az elvek. Azt válaszolom, hogy a szabadság nagykövetei. Erről aztán beszélgetni kezdünk hangosan. Rövidesen beszáll az előttem és a mellettem ülő Tiba is (őket nem ismertem fel). Egész kis össznépi csevegés kerekedik a buszon/villamoson. A beszélgetés zárómondata még sokáig visszhangzik a fejemben (bár nem tudom, hogy kinek a szájából hangzott el, talán inkább csak úgy elhangzott): Az embernek nincsen mása, csak a szabadsága."

"Nagy társaság, előadás jellegű összejövetel. A Shifu kérdez valamit. Ibi feláll és mondani kezdi: "A nőstény állat picsája..." Felhördülés. Morajlás. Ibi elhallgat és leül. Felállok és átkiabálok a tömegen. Elhallgatnak. "Azért jó a hosszú nemi szerv, mert a petesejthez sokkal közelebb ürül ki a sperma, ezáltal rövidebb utat kell megtenniük és nagyobb valószínűséggel érnek célbe." A morajlás és zúgolódás elkezdődik, de én tovább folytatom: "Egy olyan környezetben, ahol nagyon rövid idő áll rendelkezésre az aktus lefolytatásához, és ez alatt az idő alatt is fokozott veszélynek vannak kitéve a résztvevők, kimutatható biológiai előnyökkel jár egy ilyen tulajdoság." Elhallgatnak, majd tapsvihar. Ujjongás. Az előadás után odajönnek és gratulálnak nekem. Nagyon jól esik. Mosolyogva fogadom a gratulációkat. Nagyon jól érzem magam.

"Szállodai szoba. Jövök megyek. Az idő felborul, az órák össze vissza járnak. 11 óra 11 perc. AKkor szól a vekker, de hajnal van. Még sötét. Kimegyek. Visszajövök. Egy lány vagy nő is van a szobában. A vekker újra szól, de akkor én nem vagyok ott. Ezzel felébresztem. Amikor visszaérek a szobába, és látom, hogy felébredt, bocsánatot kérek...

Hazafelé tartok egy kocsiban éjszaka. Ráhajtok a Margit-hídra. Eszembe sem jut, hogy le van zárva. A villamossineken megyek. A budai hídfőn nem volt semmi ellenőrzés. A pesti oldalon egy rendőr próbál megállítani. Ekkor jut eszembe, hogy tilosban járok. Tél van, minden havas. Észreveszem, hogy nem vagyok bekötve. Kétségbe esem, hogy ezzel még tetézem a bajt. Úgy gondoltam, hogy a hídon áthajtást még csak ki tudnám magyarázni, de a bekötetlen biztonsági övet már nagyon nehezen.

Nem állok meg a rendőr előtt, hanem továbbhajtok és közben húzódom félre. Bízom benne, hogy nem veszi észre a nem becsatolt biztonsági övet. Miközben megállok, kihúzom az övet, és úgy teszek, hogy mire odaér, úgy tűnjön, hogy éppen akkor csatolom ki és nyitom ki az ajtót, hogy kiszálljak a kocsiból.

Egy kopaszodó, rövidhajú, kövér fickó lép oda hozzám ballonkabátban. Megkérdezi, hogy mit csinálok. Hebegek-habogok. Viszonylag agresszív velem. Valamit tettem, amit nem szabadott volna. Nem a hídon átkelésről van szó és nem is a biztonsági övről. Lefog és el akar vinni..."

"Vidék. Rét. Fehér falú ház, vagy istálló. Elővezetnek egy kékesszürkés, nem evilági árnyalatokban pompázó lovat. Gyönyörű, nyúlt kecses orra van, de nincs szeme. Teljesen frászban van. Körbesétálom. Nem lehet megnyugtatni. Később egy hosszú pálcával próbálom lenyugtatni. Láthatóan fél tőle. Hozzáérintem és simogatom vele. Aztán máshol érintem hozzá. Többen is körbeállják a lovat. Főleg gyerekek, illetve a 'lópszichológus' lány. Magyarázza nekik, hogy éppen mit csinálok. Amikor a ló farának jobb oldalához érintem a pálcát, a ló hirtelen kitör és elszalad. A lány azt mondja, hogy ott volt a lovon a gáz. Ez nem baj, csak egy helyzet. Majd meg kell arra tanítani, hogy arra se reagáljon így, de biztos korábban őt ott bánották..."

"Mercédesz vezetés. jobbra kanyarodni. Páll Evelynnek beszorult a lába. Be is dagadt. Félrehúztuk a széket és így kiszabadult. Túl gyorsan hajtottam. Ferihegyi repülőtéren hotel. Nagy szoba. Ódon. Poros. Juhász Attila. Mit is keresek itt? Veszélyesen vezetek. Volt még valami. A plakátot a hévről láttam. Arról jutott eszembe. Ja igen! Palik László a rádión keresztül magyarázta, hogy merre kell menni. Azt vettem észre, hogy ez a hang végig ott duruzsolt, amíg mi beszélgettünk a kocsiban, de csak viszonylag sokára vettem észre, hogy mit is mond. Akkor felhangosítottam és máris sokkal egyértelműbb lett minden. Öcsém is a kocsiban ült. Egy olyan helyen kellett jobbra fordulni, ami nagyon emlékeztetett a Dózsa Gyögy útnak arra a szakaszára, ami visz ki a Népstadion mellett a metrómegállóhoz. Annak is az elejére..."

"...hogy pontosan hogyan is keveredtem a helyzetbe, arra sajnos nem emlékszem. Egy kínzókamrában voltam. Még szabadon. Két testes, vagy inkább alaktalan nő szürkés-fehéres ruhában készítette elő az eszközöket arra, hogy majd a farkamat felszeleteljék és a szemhéjamat is le akarták vágni. Kicsit megijedtem, de nem estem pánikba. A kiutat kerestem a helyzetből. Elkértem az egyik kést, amit épp fentek, mondván, hogy szeretném megnézni, hogy mivel is fognak engem megdolgozni. Az egyik csaj átadta, vetettem rá egy pillantást, majd beledöftem a lányba. Rezzenéstelen arccal tűrte. Nem vérzett. Semmi jelét nem adta annak, hogy hatással lett volna rá a szúrás. A kés viszonylag könnyen csúszott bele, de kihúzni már nem tudtam. Beleragadt, vagy inkább ő maga nem engedte, hogy kihúzzam.

Lekötöztek. Nem nagyon ellenkeztem. Egy rövidszakállas, ellenszenves figura lépett be a terembe. Fölém hajolt és agresszív hangon valamit mondott. Mintha latinul lett volna. Szerepelt benne a "kurva" szó. A következő pillanatban már állítólag túl voltam mindenen. Nem éreztem semmilyen fájdalmat, a lányok pedig a véres késeket mosogatták. Ennyi volt? - kérdeztem. A lányok bólogattak..."

Lehunytam a szemem és a megjelenő furcsa alakzatokból egy szem rajzolódott ki. Olyasmi, mint a Hórusz szeme. Nagyjából fél percig néztük egymást, utána szétfoszlott...

"A bal gyűrűs ujjamon van egy tetoválás. Kék színű, értelmezhetetlen vonalak. Nagyon kicsi. Olyan, mintha tollal össze lenne firkálva. Öcsém szobájában vagyok és beszélgetek vele valami letöltésről (talán egy film). Ő a galériáról beszél hozzám, én a földszinten vagyok. A szoba nem úgy van berendezve, mint a valóságban, de ez nem tűnik fel.

Csöngetnek és Baracskay Angéla jön meg. Örül nekem. Túlzottan ki van sminkelve, rendkívül ráncos az arca és vörös parokát visel. Hunyorít. Rózsaszín pongyola van rajta, és öregesen csoszog, bár ezt csak később veszem észre, amikor átmegyünk hozzám. Füvet akar venni tőlem. Mintha be lenne rúgva.

Mondom az öcsémnek, hogy átmegyünk az én lakásomba. Kéri, hogy nézzem meg, hogy hogy áll a letöltés, mert akkor le kell állítani. 8%. Nem állítjuk le.

A folyosón az Angéla sürget, de a lengőajtón keresztül szembe jön a Kerekes Tamás. Azt hallotta, hogy külföldön voltam. Mondom, hogy jöjjön ő is. Angélával bemutatom őket egymásnak, bár mondom, hogy már ismerik egymást egy korábbi házibuliból. Angéla nagyon örül neki. A Tomi láthatóan nem emlékszik, és mintha értetlenül nézne rám, hogy ez nem is az Angéla, és én miért gondolom ezt, de aztán rámhagyja.

A lakásban iszonyatos a rendetlenség. A szokásostól eltérően van berendezve. Leülni nem lehet, de Angéla örül, mert akkor majd lefekszünk a földre. Láthatóan megfiatalodott az arca. Bekapcsolok valami zenét, bár arra gondolok, hogy ez esetleg a Tamásnak nem fog tetszeni. Látom, hogy fintorog. Aztán előhozakodik, hogy fűért jött, mert az Angéla által is ismert Péter nevű dílerüket elkapták (Angéla kérdésére a Tomi ujjal mutatja, hogy 1-2 évet is kaphat). Tudja, hogy külföldön voltam és hogy rajtam van a maffia jele, ami egy konkrét szimbólum, amit meg is nevez.

Magamban nevetek. Nincs füvem, de gondolkodom, hogy hátha öcsémnek van. Az jut eszembe, hogy az ujjamon lévő tetoválásról hiheti azt, hogy maffiatag lehetek. Gondolkodom, hogy hitegessem-e tovább. Megmutatom neki a tetkót, de nem mondom meg, hogy nem igazi. Belemagyarázom, hogy hol van benne az általa említett szimbólum. Kéri, hogy akkor adjak neki cuccot. Félig lebuktatom magam, hogy direkt hitegetem őt (és másokat is), de nem veszi a lapot. Közben én is és Angéla is a földön fekszünk. Angéla az ablak alatt, én a szoba belsejében. Tomi közöttünk mászkál. Színes nadrágja van (talán kék alapon) narancssárga csíkok vannak rajta. Mintha fényvisszaverő csíkok lennének.

Előző nap megvédtem a diplomámat. Beszélgetés és pezsgőzés szülőkkel. Nagyi emlegetése. Jobb csukló zsibbad.

"A környező utcákban sétálunk a Perlával. Bemegyünk az egyik házba, azon belül meg egy lakótelepi hangulatú lakásba. Nem tudom, hogy vendégségbe jöttünk, vagy azért, mert itt megmasszírozzák a Perlát, vagy mindkettő. Gergő SH a vendéglátónk. Mondja a Perlának, hogy üljön az ölébe, és ő megmasszírozza. Látom, hogy le van tolva a nadrágja és az alsógatyája is. Féltékeny leszek. Elkezdem mondani, hogy ez engem zavar. Mindketten nyugtatnak, hogy ugyan ez semmiség, csak egy masszázs stb. Én egyre jobban kikelek magamból és üvöltözni kezdek. Egyre erősebben üvöltök, hogy miért hívtak engem ide, én ezt nem akarom látni, erről nem akarok tudni, meg különben is, ha ez nem jelent semmit, akkor miért így csinálják. Fortyogok a dühtől. Csak üvöltök és üvöltök. Ők türelmesen várnak, hogy lenyugodjak. Mintha nem is foglalkoznának velem. Nem értik, hogy miért ordítok, de nem avatkoznak be, nem próbálnak különösebben lecsendesíteni. Az SH miatt kicsit félek, hogy esetleg leütnek, de nem történik meg. A hangom rekedt. Már az üvöltés elejétől fogva. Nem jönnek tisztán ki a szavak. Gyakorlatilag elönt a düh, elveszítem a kapcsolatot a realitással..."

Mr. Mandelbrot őszinte lesz: Neki azt ígérték, hogy békén hagyják. Most úgy tűnik, hogy nem fogják békén hagyni. A beígért szabadság, amiért fogcsikorgatva küzdött és megalázóbbnál megalázóbb helyzetekbe hozta magát elúszni látszik. Nincs szabadság. Csak átverés. Jószándékú. De akkor is csak átverés.

Mr. Mandelbrot naív volt, hogy kívülről várta a felszabadítást. Remélte, hogy ha eleget hadakozik önmagával és a külvilággal, akkor majd egyszercsak megkegyelmeznek neki és szabadon távozhat. Tévedett. Amikor úgy tűnt, hogy ott a fény az alagút végén, akkor rá kellett jönnie, hogy az csak az arcába nyomott lámpa a vallatószék előtt.

Mr. Mandebrot legnagyobb hibája, hogy gyáva. Fél kiállni önmagáért, az érzéseiért, a hitéért. Fél elmondani, ami a szívét nyomja. Csak emészti magát. Az, ami másnak sokat jelent, neki nem ér semmit. Jó érzés, hogy megvan. Hogy túl van rajta. Ezt a terhet is letette. De csak ennyi. Semmi több. Semmi jó. Csak a pokol. A kín. A gyötrődés. A fogcsikorgatás. A fájdalom és a megaláztatás. Ezt érzi Mr. Mandelbrot, ha visszagondol. Talán nem így kellene lennie. De így van.

Hogyan tovább? - teszi fel a kérdést Mr. Mandelbrot. Merre van a kiút? Van egyáltalán? Van értelme küzdeni egy álomért, vagy törődjön bele abba, amit leosztottak neki? Legyen egy munkája, ami unalmas, érdektelen, de keres vele annyit, hogy eléldegél belőle? Vagy keressen hivatást? Létezik olyan, hogy valaki szereti a munkáját?

Mr. Mandelbrot elhatározta, hogy nem lesz a körülmények és az elvárások áldozata. Lehetősége van másképp dönteni és másképp csinálni. Mr. Mandelbrot szerint minden csak elhatározás kérdése. Ehhez tartja magát.

"Valahol vidéken vagyunk. Lehet, hogy külföldön. Egy kissráccal üldögélek egy tó partján, akinek olyan frizurája van, mint az orosz csodagyógyítónak. A haja fekete. Van valami furcsa gennyesnek tűnő apró pötty a száján. Folyamatosan beszél. Először megemlít egy kígyót, amit meg kell etetni, később egy mókusról magyaráz, amit meg akart simogatni és bevinni az ágyába, de az anyukája nem engedte. Lenézek a földre. Ott egy cipő tele vízzel, benne pedig valami vöröses dolog. Tovább beszél a srác. Valamivel később újra megnézve jól kivehető, hogy egy sikló méretű kígyó van a vízben rátekeredve egy vörös csíkos macskára. A macska döglött. A nyelve kilóg a szájából, húscafatok is úszkálnak a vízben. A kígyó őrzi áldozatát.

A kissrác folyamatosan beszél. Nem tudom követni. Eltelik valamennyi idő, amikor látom, hogy a macska él és agresszíven nyávog és vicsorít. És mintha a kígyó lenne halott. Valahogy olyan furcsa helyzetbe keveredek, hogy a macska alatt vagyok, és ő a grabancomnál harapdál és ráz engem. Azon gondolkodom, hogy mi van, ha veszett a macska. Érzem, ahogy rázódik a hátam és nyakam találkozási pontja..."

Zsibbadó bal kisujj

"Nem biztos, hogy ugyazan az álom, de egy sípályán, vagy annak sífelvonóján kapaszkodom az eszköz szélébe, hogy le ne essek. Valakit közben le akartam lökni, vagy ő akart lelökni engem. Ugyanez megismétlődött valami szikla szélén is...

Szüleim lakása. Anyám szobája. Berendezés kb, mint amikor még általános/középiskolába jártam. Egy ősz hajú, ismeretlen férfi (miközben írom varjú prof jut az eszembe) a diplomámat olvassa, majd feláll és mond valamit az apámnak. Apa a büszkeségtől meghatódott remegő hangon mondja, hogy a prof ajánlja a diplomát. "Ilyen szép munkát csak ajánlani lehet", mondja a prof. Nem vagyok benne biztos, hogy ez mit is jelent. Minden esetre úgy tűnik, hogy valamiért ő bírálta a munkát.

Kezembe veszem a könyvet és elkezdem lapozgatni. Tele van hibával és ceruzás javításokkal. Hiányjelek mindenhol. Elszúrt képaláírások. Hibás oldalszámozások. Felcserélt oldalak. Oda nem illő ábrák. Nem általam írt sorok, bekezdések. Egész oldalak más stílusban, más ember által megírva. Nem témába vágó bekezdések és fejezetek tömkelege.

Valami nem stimmel. Ez nem lehet. Ennyi hiba nem lehet benne. Előveszem a másik beköttetett diplomát. Még több hiba. Az elején már az 50. oldal is előkerül, és egy hatalmas, egész oldalas kép egy nagy fekete, sárga szemű bagolyról (vagy macskáról). Olyan színei vannak a képnek, mintha a National Geographic közölte volna. A képen felirat: "Kínya".

Pánik. Hiszen emlékszem, hogy minden egyes oldalt saját kezűleg ellenőriztem, hogy helyes legyen a sorrend, és az legyen ott, aminek lennie kell. Ott voltam, amikor bekötötték. Én raktam össze laponként. Nem lehet, hogy így felcserélődött. Itt valami ármány van. Ráadásul ennek nem lehet fizikai magyarázata. Itt nem evilági erők dolgoztak.

Oda akarok menni a bírálóhoz, aki a diplomában, mint "felettes szerv" szerepel, hogy elmondjam neki, hogy mit vettem észre. Közben elég erősen be vagyok szarva, hogy milyen erők űzhetnek gúnyt belőlem. Mielőtt szólni tudnék, csörög a telefonom és felébredek..."

"Tette végrehajtásában két isten segítette Perszeuszt: Athéné, aki rávette a nimfákat, hogy adják neki Hadész láthatatlanná tevő sisakját, egy pár szárnyas sarut és egy bűvös tarisznyát; Hermész pedig egy sarlóval fegyverezte fel Perszeuszt. Ezen eszközök segítségével már könnyen végre lehetett hajtani a feladatot: amikor Perszeusz a Gorgókhoz érkezett, azok már aludtak, szárnyas sarujában a magasba szökkent és levágta Medúza fejét, miközben csak Athénétől kapott pajzsban visszatükröződve látta a szörny képét. Medúza nyakából ekkor előpattant Pégaszosz és Khrüszáor gigász. Medúza nővérei hiába keresték a gyilkost, Perszeusz a sisakban láthatatlan volt. Hazafelé tartva megmentette Andromédát, akit anyja, Kassziopeia elbizakodottsága miatt áldoztak fel."

Wikipeadia, vagy mi

"Kicsit kaotikus kezdés. Kungfu edzés egy nagy tornateremben, ahol Szabó Viki is ott van. Egy idő után az egész helyzet egy hastánc előadássá alakul (a helyszín marad), amit egy kövér lánnyal párban adnak elő és a Viki raklapokon táncol, amiket a kövér lány tart. Én ezt fejmagasság fölött figyelem, amiről kiderül, hogy a leányfalusi ágyam, és aztán már ott is vagyok a szobában. A Viki is. A raklapokat valami különös néven nevezi. Idő, amíg megértem, hogy azokról beszél. Valamit akar tőlük, meg tőlem is. Érdekes, hogy az ágynak mintha a jobb oldalán is lenne tér, pedig ott fal van normális esetben.

Snitt.

Egy nyitott tetejű piros sportkocsiban autózunk. Én vezetek, de kívülről látom magam, ahogy felveszem a napszemüvegem. Mellettem a Viki. Cicusnak szólítom. Símogatom a combját. Egy kisvárosban eltévedünk. Labirintusszerű szűk utcákban kavargunk. Egy helyen rossz irányba fordulok és annyira szűk az út, hogy nem tudok korrigálni. Kijutunk a városból. Egy falusi pajtánál látok először lehetőséget a fordulásra. Behajtok a kis útra, de nagyon meredek felfelé. Vissza kell váltanom egyesbe. Itt már a Marutiban ülünk. Megyünk fölfelé, és már meg akarok fordulni, amikor mögöttünk egy anyamedve jelenik meg a bocsaival. Az anyamedve izgatottnak tűnik, de a bocsok lazák, heverészni kezdenek. Mi először távolodunk, de amikor látom, hogy lenyugodtak, akkor megpróbálok elmenni mellettük. Erre persze beindulnak és követnek. Főleg az anyamedve, aki egy kicsit agresszívnak is tűnik. Lejutunk a dombról egy mezőre. Bár egy időre eltűntek a medvék, most megint megjelennek. Menekülünk vissza a városba. Még szűkebb utakon. Valószínűleg gyalog, mert ilyen helyeken a Maruti sem férne el. Itt már egyedül vagyok. Bejutok a városba. Valami piac szerű helyre akartunk eredetileg menni a Vikivel, csak nem fordultam ott be, ahol kellett volna. Most már este van. Kocsmákat látok. Nem ismerem a környéket.

Snitt.

Felébredek. Egy kihajtható mobiltelefon van mellettem az ágyon. A kijelzőjén betűk és számok pörögnek. Mintha önálló életet élne, vagy valaki használná. Szimbólumsorozatok, félszavak. Programok indulnak és megállnak. Megállapítom, hogy ez biztos álom, de a figyelmemet igyekszem a telefonon tartani. Nem veszítem el a dolgot, de továbbra sem értem a kijelzőn megjelenteket. Sok furcsa ábra. Köztük egy koponya is, meg a csillagok háborújából a rohamosztagos sisak.

Mivel a figyelem megmaradt és még mindig tudatos voltam, úgy döntöttem, hogy kicsit körbenézek. Megpróbáltam távolabb vinni a fókuszomat. A mobiltelefon és a környezet elsötétedett, és elvesztettem a fonalat.

Valamilyen gépeken játszottam. Nyílt utcán álldogáltam. Újra a Viki jelent meg, a gépek között egy kereten dugta át a fejét. Mosolygott rám és nagyon csábító volt. Meglepődtem. Mondtam, hogy a 8-at, vagyis a 36-ot vagy a 38-at akartam épp megjátszani. Mondja, hogy tegyem meg. Csókolózni kezdünk..."

Ezt most nehéz leírni, mert félek és libaőrözök...

"A kezemmel tapogatózom. Volt egy olyan érzésem, hogy a Viki tehénné változott, én meg ló lettem. Hevesen smárolunk. Megtalálom a kezét. Kicsit érdes. Nem olyan finom puha, mint amire számítottam. Kinyitom a szemem és a szobában, az ágyamban vagyok és a Nagyival csókolózom. Hirtelen hátrahőkölök. Ő is távolodik. Ritkás, vörös hosszú göndör haja van. A hajszálak lebegnek. Alig van ereje a hangomnak. Csak fejhangon tudok beszélni. Érzem, hogy mindjárt felébredek, hogy kezd szétesni a kép. A Nagyi távolodik. Közben öregszik tovább. Aszalódik az arca. Nem szólal meg, de az arckifejezése végig az, hogy de hát Ő csak jót akart.

- Menj el, menj el, légy szíves menj el! - kiabálom fejhangon..."

A nyakláncom szív alakban lerakva. A pénzérme alatt rózsaszín felirat (már sötét volt, nem láttam, hogy így tettem le az asztalra)...

"Egy szórakozóhelyen kezdődött. Egy haverommal voltam ott. Talán a Márkkal. Valamit beszélt hozzám, de én észrevettem Őt és onnantól kezdve csak Vele voltam elfoglalva. A fából készült bárpultnak támaszkodva figyeltem. Közben szorgalmasan hümmögtem a Márk megjegyzéseire. Fogalmam sincs miről lehetett szó. Elment előttünk. Követtem a tekintetemmel. Figyeltem, hogy mikor lenne esélyem a közelébe férkőzni.

Snitt.

Öcsém szobájában vagyok, ami úgy van berendezve, mint amikor én is ott laktam. Öcsém ágyában fekszem, ami a gelériára vezető lépcső mellett van. A villany ég, de valószínűleg este van. Bori jön fel a lépcsőn. Semleges az arca. Valamit mond, mire én váratlanul megcsókolom. Elvörösödik és elmosolyodik, majd szinte azonnal eltorzul az arca és dühös arckifejezést vág. Közli, hogy milyen szemét vagyok. Érdekes volt, mert úgy éreztem, hogy a mosoly volt őszinte, amit valamiért nem vállal, és ezért azt elnyomta és ezért lett dühös.

Leszaladt a galériáról és kiment a szobából. Én utána rohantam, de nem találtam. A konyhában senki nem volt, a fürdőből és a wc-ből szűrődött ki fény. A nagyszoba duplaszárnyú ajtaja zárva volt. Találomra benyitottam a fürdőszobába: ott volt. Veszekedni kezdtünk. Hirtelen közölte, hogy neki jobb lenne a földön. Lefeküdt a fürdőszobaszőnyegre a hátára és széttárta a lábait. Ugyan ruhában volt, de én rávetettem magam..."

Előző este vészhelyzet, india dokinő meg az agresszív nem túl szimpatikus csávó akciója.

"Hazafelé jövök. A folyósó végén egy cigány kurva áll. Nagyon jó alakja van, de rettenetesen ótvar feje. Fogatlan, elkent smink, szakadt ruha, dohányzik. Benyitok a lakásomba. Teljes a felfordulás. A szomszédom valahogy nyitott egy átjárót az ő lakásából. Ott, ahol régen (a felújítás előtt) a fürdőszoba bejárata volt, most át lehet menni hozzá. A lakás tele lett rámolva régi (antik és nem annyira antik) bútorokkal, és minden át lett rendezve. Újra van cserépkályha, az Ili régi ágya és szekrényei is itt vannak, meg rengeteg más bútor.

Az előszobában a jelenlegi szekrénnyel szembeni falon is van egy szekrény. Kinyitom, bent egy villanyóra van, meg egy pirosan villogó gomb. A villanyóra nagyon gyorsan visszafelé pörög.

Munkások hoznak át az Istvántól egy zongorát. Jön az István is. Azon túl, hogy közli a maga sajátosan flegma stílusában, hogy dugjam meg a Mónit (a kurva a folyosón), elmondja, hogy ezek a cuccok mostantól az enyémek, és kezdjek velük, amit akarok. Hiába mondom, hogy ez nem kell nekem. Épp egy zongorát hoznak be az amúgy is túlzsúfolt nappaliba. Aztán azon ügyködnek, hogy az egyik ágyat felfüggesszék a plafonra. Szólok, hogy inkább a zongorát kéne, hogy ne foglalja a helyet, de ha mégis szükségem lenne rá, akkor le lehessen engedni. Nem értik, hogy mit akarok.

István lelép és magamra maradok a melósokkal. Kérdezik, hogy mit hova tegyenek. Teljesen tanácstalan vagyok. Minden poros és hatalmas a káosz. Mozdulni sem lehet a szobában. Ötletem sincs, hogy mit lehetne csinálni. Arra gondolok, hogy anyámtól, vagy a barátnőmtől kéne segítséget kérni. Végülis ezekhez a dolgokhoz ők értenek. De nem történik meg a dolog. Tehetetlenül és tanácstalanul állok..."

"Ismeretlen szállodában a Katával álldogálunk a recepciónál, mert itt fogunk aludni. Nagy, tágas tér. A recepciós pult ennek a térnek a közepén van. A színek nagyon harmonikusak, megnyugtatóak, ugyanakkor a formák nagyon szögletesek. A padló barna márvány, tükröződő, a falak, oszlopok vajszínűek.

Hirtelen veszekedés hangjai ütik meg a fülemet. A pulton átnézve a terem végében a Borit látom megjelenni. Az éppen aktuális pasijával üvöltözik arról, hogy rossz szobát kaptak és egy másikat akar. Lebukom a pult mögött, hogy nehogy észrevegyenek. Félek, hogy ha meglát még jobban dühbe gurul. Felvetem a Katának, hogy akár cserélhetnénk is, hátha megnyugszik, de a Kata mondja, hogy nem kell.

Fent vagyunk a szobában, ami szintén szögletes, legószerű elemekből lett felépítve. A szoba két szélén, emelvényeken vannak az ágyak, innen félembernyi lépcsőzetes szintezés van. A legalacsonyabb pont a szoba közepe. Mint egy 3 dimenzióban széthúzott pixeles V betű. Sötét van. Külön ágyban vagyunk. Kata a szoba másik végében lévő ágyon fekszik. Beszél hozzám.

Nem tudok figyelni rá, mert egy furcsa érzés kerít hatalmába. Mintha valami úrrá lenne rajtam, elvesztem az irányítást. Egy erő kezd kibontakozni belülről. Aztán lenyugszik. Összeszedem magam és beszélni kezdek. Megkérdezem a Katát, hogy miről szeretné, ha beszélnék. Valamit mond. A hangom mélyülni kezd, mint a gonosz robotok hangja a rajzfilmekben. Megijedek. Úgy érzem, valami ördögi hatalom veszi át a testem. Elvesztem az önkontrollt. Félek, hogy valami bajt okozok. Befordulok, de az érzés megint enyhül és visszatérek.

A harmadik körnél már nincs menekvés. A Yin-Yang szimbólum jelenik meg, a szélén járok, az óra járásával ellentétes irányban. Mintha 60 részre lenne osztva. Felhangzik a kérdés belülről: hány része van a szimbólumnak? Aztán a válasz: ZéróóóÓÓÓÓÓÓ. A kép (vagy inkább a világ) remeg, ahogy torkom szakadtából üvöltök. Látom, ahogy a Kata felül az ágyban, és imádkozom, hogy ne essen baja. Az üvöltés csak erősödik. A hang egyszerre nagyon mély és nagyon magas. Elviselhetetlen ahogy tör ki belőlem. Rettegek..."

Nyüszítve ébredek. Jó ideig nem tudom, hogy hol vagyok. A bal csuklómat beszorítottam magam alá. Oda, ahol este éreztem egy kis gyomorgörcsöt. Ettől elzsibbadt. Zihálok. Beletelik egy pár percbe míg megnyugszik a légzésem...