Mr. Mandelbrot tovább elemzi a helyzetet. A ló albínó volt. Vágtázott. Nem túl gyorsan. Jött a gödör. Nem túl mély, de épp eléggé. Belelépett a mellső lábával. A feje megindult a föld felé, aztán még egy ütemig még Mr. Mandelbrot úgy hitte, hogy összeszedi magát a hátas. Eddig mindig minden ló összeszedte magát alatta. Ez nem. Most nem.
A következő ütemben a ló orra esett. Fej, nyak, mellkas a földön csúszott, majd az oldalára fordult és megpördült. Mr. Mandelbrot nem emlékszik pontosan, hogy mikor engedte el a szárat és mikor jött ki a lába a kengyelből. Ugyanakkor emlékszik a morajlásra, ahogy a ló a talajba csapódott, a dörrenésre, ahogy az oldalára fordult, a 2 bukfencre, amint mindketten átestek egymáson. Érezte a ló súlyát a testén. Emlékszik a csippanásra, amint a mobiltelefonja éppen ez alatt az idő alatt egy sms érkezését jelezte, emlékszik, ahogy a ló azonnal megpróbált felállni, a pata támaszkodását a kobakon, azt a pár lépést, ahogy a ló elment legelni. Mert mi mást tenne ilyenkor?
Mr. Mandelbrot legfurcsább megállapításai: Egy pillanatig nem félt. Bár nem volt ura a helyzetnek, mégis biztonságban érezte magát. Hihetetlen biztonságban. Ahogy a lóval együtt zuhant, majd összehúzta magát embrió pózba, tökéletes nyugalom vette körül.
Béke és nyugalom. Érezte a lovat maga körül, és tudta, hogy nem történhet baj. Nem is történt.
Mr. Mandelbrot néhány perc háton fekvés, majd még egy rövid pihenő után visszaszállt a lóra és folytatta útját. Estére ugyan erősen sántikált, de másnapra már szinte teljesen elmúlt minden panasza. Csak a bal forgója és csípője környékén maradt némi fájdalom. Az is elmúlt pár napon belül.
