"Megint repülés. Ezúttal Long Islandre. Az utazás előtt apámmal beszélgetve kiderül, hogy ez a hely az északi sarkkörön túl van. Már a repülőgépen gondolkodom el rajta, hogy nem hoztam meleg ruhát. Felszállunk. Félek. Nem tudom, hogy az utazástól, vagy az ismeretlen helytől tartok-e jobban. Talán leginkább attól, hogy viharba keveredünk. Valahol Izlandon át kell szállni. Ott egy luxusszállodában kergetőzöm valakikkel, emeleteken át. Lefelé menet nem a lépcsőt használom, hanem egy nyílást a padlón, amin kényelmesen átférek, és egy keresztrúd segítségével még meg is tudok kapaszkodni. Végül elérkezünk a WC-re hatalmas ragyogó termeken, ebédlőkön, aulákon, játékszobákon keresztül.
Felszállás az új géppel, amely első ránézésre nagyon könnyű szerkezetűenk tűnik. Az indulás olyan, mintha alagútból jönnénk ki egy metróval. Jobbra-balra embertömeg. Egyre gyorsabban siklunk, majd kirepülünk a tenger fölé. Ragyogó időjárás, tiszta kék ég, nyugodt víz. A gép mégsem emelkedik. Egyre közelebb kerülünk a tengerhez, majd a gép orra a vízbe csapódik. Csónakokkal jönnek értünk és a partra szállítanak...
Tengerpart. Long Island. L Edit van ott. Ácsorgunk és sétálunk a vízben. Az idő gyönyörű, meleg van, süt a nap, kicsi felhők az égen. Furcsa, nyugtató háttérzene szól valahonnan folyamatosan. Nem értem, hogy az északi sarkkörön túl hogyan lehet ilyen jó idő. A mikroklímáról beszélgetünk, hogy biztos valamilyen áramlat csinálja. A víz kellemesen langyos. Mezitláb vagyok és folyton belelépek valami tengeri sünbe, vagy egyéb zöld amorf moszatba. Elég ocsmány dolgok, nem akarok hozzájuk érni. Az Editet kérem meg, hogy szedje ki őket a lábamból. Neki nem okoz gondot. Láthatóan ismerős errefelé. Mintha mindig is itt lakott volna. A lábam vérzik és a tengervíz meg a homok is véres lesz a lábam alatt. Nem értem hogyan kerültem ide..."
