"Budáról Pestre sétálok a Margit-hídon át. Éjszaka van. A lámpák világítanak, az égbolt mégis tisztán látszik. Rengeteg csillagkép. Olyan, mint amikor hunyorog az ember és a fények elmosódnak és kiszélesednek. Az összetartozó csillagok fényei összefolynak, határozottan elkülönülnek a többi csillagképtől. Sötétség van köztük. Csak a Göncöl-szekér és az "Ember" (saját elnevezés, mert nem tudom, hogy van-e hivatalos neve) csillagai látszódnak egyesével. Jól felismerhető így a Nyilas, ahogy a nyílvessző suhan át az égbolton. Néhány másik állatot is be tudok azonosítani. Megértem, hogy miért nevezték el őket úgy, ahogy. Ahogy haladok át a hídon, egyre halványulnak. Már nem olyan egyértelműek a formák. Végül teljesen felismerhetetlenné válnak."
Reggel WC-n ülve csillagokról olvastam és úgy jutott eszembe. Az ébredés utáni érzéseimre nem emlékszem.
