"Hazafelé jövök. A folyósó végén egy cigány kurva áll. Nagyon jó alakja van, de rettenetesen ótvar feje. Fogatlan, elkent smink, szakadt ruha, dohányzik. Benyitok a lakásomba. Teljes a felfordulás. A szomszédom valahogy nyitott egy átjárót az ő lakásából. Ott, ahol régen (a felújítás előtt) a fürdőszoba bejárata volt, most át lehet menni hozzá. A lakás tele lett rámolva régi (antik és nem annyira antik) bútorokkal, és minden át lett rendezve. Újra van cserépkályha, az Ili régi ágya és szekrényei is itt vannak, meg rengeteg más bútor.
Az előszobában a jelenlegi szekrénnyel szembeni falon is van egy szekrény. Kinyitom, bent egy villanyóra van, meg egy pirosan villogó gomb. A villanyóra nagyon gyorsan visszafelé pörög.
Munkások hoznak át az Istvántól egy zongorát. Jön az István is. Azon túl, hogy közli a maga sajátosan flegma stílusában, hogy dugjam meg a Mónit (a kurva a folyosón), elmondja, hogy ezek a cuccok mostantól az enyémek, és kezdjek velük, amit akarok. Hiába mondom, hogy ez nem kell nekem. Épp egy zongorát hoznak be az amúgy is túlzsúfolt nappaliba. Aztán azon ügyködnek, hogy az egyik ágyat felfüggesszék a plafonra. Szólok, hogy inkább a zongorát kéne, hogy ne foglalja a helyet, de ha mégis szükségem lenne rá, akkor le lehessen engedni. Nem értik, hogy mit akarok.
István lelép és magamra maradok a melósokkal. Kérdezik, hogy mit hova tegyenek. Teljesen tanácstalan vagyok. Minden poros és hatalmas a káosz. Mozdulni sem lehet a szobában. Ötletem sincs, hogy mit lehetne csinálni. Arra gondolok, hogy anyámtól, vagy a barátnőmtől kéne segítséget kérni. Végülis ezekhez a dolgokhoz ők értenek. De nem történik meg a dolog. Tehetetlenül és tanácstalanul állok..."
