Mr. Mandelbrot tegnap este a második híd után hirtelen emlékezni kezdett. Eszébe jutott az a pillanat, amikor utoljára igazán dühből káromkodott. Mr. Mandelbrot akkor még kis pernahajder volt. Egy nagy tó mellett egy barátjával műanyag lapokból építettek tornyot. Nagyon jól haladtak. A lapok jól illeszkedtek egymáshoz, így már a harmadik emeletet állították össze. A baj ekkor történt meg. Az ifjú Mandelbrot hátát az egyik lapnak támasztotta, amely nem bírta őt megtartani. Kidőlt és vele együtt Mr. Mandelbrot is a földre zuhant. Mint később kiderült csuklója környékén egy zöld gally repedt meg, vagy tört el.
A lényeg, hogy az esés rögtön odarohant hozzá barátja és idiótán (ahogy azt akkoriban szokták) vihogni kezdtett. Mr. Mandelbrot nem emlékszik pontosan, hogy erre reagált-e, vagy csak a fájdalomra, de hirtelen elmondta az összes szitokszót, amit akkori elméjével ismert. Meglepően sok jutott eszébe. Még mindig a földön, a hasán feküdt. A szitkozódás hirtelen sírásba csapott át. És aztán úgy maradt. A nyaralás véget ért, Mr. Mandelbrotot hazavitték a szüleihez. Az alkarját begipszelték.
Azon a nyáron Mr. Mandelbrot majdnem a Dunába fulladt, mert erős volt a sodrás, és úgy próbált meg úszni, hogy a begipszelt kezét kint tartotta a vízből. Még akkor is így volt ez, amikor már látta, hogy nem ura a helyzetnek. Végül kikecmergett, de megfogadta, hogy begipszelt kézzel többet nem úszik...
