Mr. Mandelbrot azért szeretné megörökíteni az elmúlt éjszaka folyamán történteket, mert még fontos lehet...
"Utaztam. Messzire. Vonattal. Talán Dél-Amerika, vagy Ausztrália volt az uticél. Bonyolult utiterv készült. Franciaországon keresztül, de még Londont is érintve lehetett eljutni a célig. Felváltva beszéltem angolul és franciául. A franciákat többnyire megkértem, hogy váltsanak angolra, mert nem értettem őket (főleg telefonon), de én nagyon jól ki tudtam fejezni magam. A szüleim velem voltak, holott meg voltam róla győződve, hogy direkt nélkülük és előlük akarok elmenni külföldre. Minden vonatállomáson elbúcsúztunk, megöleltük egymást, aztán felszálltak velem, azzal, hogy "még ezen a szakaszon elkísérünk". Franciaországban telt be a pohár. Nem értettem, hogy mit keresnek még mindig ott, amikor már ilyen messzire kerültem otthonról. De ott voltak. Ültek és mosolyogtak rám. Az ő "kisfiúkra". Amikor megkértem őket, hogy ne jöjjenek velem tovább, nem hallották meg. Végül már zokogva és letérdelve kérleltem őket, hogy hagyjanak elmenni, de ők csak ültek, néztek rám és csodálattal telt ragyogó szemekkel mosolyogtak. Nem hallottak engem, vagy nem akarták megérteni, amit mondok..."
Mr. Mandelbrot ehhez csak annyit fűzne hozzá, hogy mindig körültekintően csomagoljunk egy-egy utazás előtt, és mindig győződjünk meg róla, hogy az előző utazásról a táskában maradt holmikat (koszos gatya, büdös zokni, anyuka és apuka) biztosan kitettük.
